Újdonság
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
Fotók
Kedvenc fotóim Kisnyuszi túraklub Fotók túrákról Egyéb fotók Bonsai-ok ITSH
Kvíz
Pályázatok
Idézetek
1. 5. 10. 15. 20. 25. 30. 35.
Teaházak Attilla
Képek rólam Műveim a neten
Váli 8.b
Osztálytalálkozó Tanárnévsor Osztályképek Képek
Naptár

Hőtérkép

2012.01.08. Budai hegység - 5 éves Klub fennállási Kisnyuszi túra

Meglehetősen szép mennyiségben összejöttünk. Öt évvel ezelőtt a Szilveszteri túrán lett megalapítva a Klub és még mindig jönnek új ötletek, új emberek. Most 33 kettő és négylábú túrázó gyűlt össze eme jeles napra. Mondjuk én majd négy hónappal a megalakulást követően csatlakoztam a csapathoz, de nagyjából 5-6 alapító tag volt most jelen. Eme kivételes alkalom kapcsán először ki kellett találnunk hol van egy palackban elrejtve (szétvagdosva) a támpont, ami alapján megtaláljuk egyáltalán a túravezetőket. Miután sikerült őket begyűjteni, egy bányában már két csapatra osztódva kerestünk csokieurókat. Következő feladat odébb három egymással összekötött lábú versenyzős versenyfutás volt, míg utolsóként vizes pohárral kellett terepen (sziklán fel-le) egy kört futni. A túra befejezéseként kaptunk kitűzöt, és pezsgőztünk, forraltboroztunk, zsírosdeszkáztunk (meg egész nap csokik, sütemények, folyékony télikabátok). A versenyek helyszínei közt meg olyan átkötésekkel, amerre nem nagyon szoktunk mászkálni, így még a Budai-hegységben is lehetett új helyet találni :)

Tervezett táv: 11 km, tervezett szint: 300 m

www.000webhost.com