Újdonság
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
Fotók
Kedvenc fotóim Kisnyuszi túraklub Fotók túrákról Egyéb fotók Bonsai-ok ITSH
Kvíz
Pályázatok
Idézetek
1. 5. 10. 15. 20. 25. 30. 35.
Teaházak Attilla
Képek rólam Műveim a neten
Váli 8.b
Osztálytalálkozó Tanárnévsor Osztályképek Képek
Naptár

Hőtérkép

2013.12.08. Apáthy-szikla - Amfiteátrum Mikulás Kisnyuszi túra

Bár direkt kevés közlekedésűre terveztük a Mikulás túrát, mégis sajnos csak négyen jöttünk össze. Viszont találkoztunk több csapatban is szintén Mikulás sapkás túrázókkal, illetve az Árpád-kilátónál épp egy csapathoz érkezett meg maga a Mikulás is. A hármashatár-hegyről a kék jelzés helyett lefelé indultunk, hogy csatlakozzunk majd a sárga jelzéshez, bár utólag belegondolva lehet érdemes lett volna mégis a kéken menni, mert arra kevesebbszer jártam. Ismét volt kvíz nyereményekkel. A kvíz javítására a volt Boróka büfé mellett egy lakókocsiban működő Füli büfénél került sor. Mivel a második helyen döntetlen alakult ki, így a büfés besegített egy kérdéssel, ami utolsó kérdés gyanánt bele is került a listába. Sajna innen elindulva kicsit figyelmetlen voltam, így lementünk a hegyről a házakig, ahonnan visszafordulva vissza kellett másznunk a szintet rendesen. Nagyjából a tervezettnek megfelelően nem sokkal szürkület előtt értünk az Amfiteátrumhoz. Itt még beültünk egy forraltborra, ahol meg is vacsoráztunk :) Amúgy túra közben meg lettem gyanúsítva, hogy elmértem a távolságot, de a kiírthoz képest csak a kék helyetti sárga és a kék kereszten véletlen lemenetel és majdnem teljesen visszajövetel az amivel hosszabb lett a túra. Viszont a mászás következtében a szint tényleg több lett a tervezettnél, de szerencsére senki se nagyon panaszkodott :)

Táv: 15,6 km, szint: 550 m. idő: sacc 6:30

www.000webhost.com